2. Rész

1. Fejezet- Út a mennybe

2. Rész- Fucking killer

V

Mindenhol csak a jókedv zaja és a szerelem illata terjeng a városban. Sehol egy szomorú gyermek, sehol egy letört felnőtt. Még itt, a szegény belsőkertes betonházak közt is a gyermeki kacajok szövik be a napot. Miért is ne lenne jókedve mindenkinek, hisz Valentin nap van. A párok meglepik egymást kis ajándékokkal, elmennek randevúkra és megünneplik, milyen jó nekik. Szívmelengető látvány, mikor egy nyugdíjas házaspárt látsz kéz a kézben a kikötőben sétálni, vagy mikor az óvodások megosztoznak az édességeiken. "Az az igazi szerelem, amikor neki adod a kakaós csiga közepét", mondogatta a néhai nagymamám, ki szerelem terén profi volt. Ő segített, hogyan hódítsam meg a szomszédban lakó lányt. Minden tanácsát megfogadva elhívtam őt randizni. Az ezt követő hónapokban egyre többet voltunk együtt, és fél év után már a legjobb barátok lettünk. Nekem számolt be minden dolgáról, velem osztotta meg kívánságait és az én vállamon sírta ki magát mikor a barátja szakított vele. Azon a napon bevallottam neki, hogy milyen régóta tetszik nekem és mennyire oda vagyok érte. Mikor megtudta elmosolyodott. Kért egy-két hetet, hogy véglegesen le tudja zárni a múltját azzal a barommal. 

Az idő leteltekor elvittem egy kis romantikázásra, ami olyan jól sikerült, hogy összejöttünk. Életemben nem voltam olyan boldog, mint abban az egy évben. 

Ám egyszer minden jónak vége szakad, tartja a mondás. Nálunk pont ekkor jött el az az idő. Elém állt és közölte, hogy az exe újra szereti és megpróbálják még egyszer. A szívem milliónyi darabra hullott, pont mint egy pohár, amit az ügyetlen kisgyerekek véletlen lelöknek az asztalról. Ez a lány volt nekem az első, akivel volt kapcsolatom és szívből szerettem. Tehetetlenségemben BaekHyun-hoz mentem, aki mintha az ommám lenne. Mindig ott volt velem, bármi volt. Ő volt az egyetlen személy, kivel soha nem akartam megszakítani a barátságom.

Zokogásom sehogy nem akart alább hagyni. Vergődtem, csapkodtam, hisztiztem.

-TaeHyung kérlek nyugodj meg. Ezzel semmit nem érsz el- ölelt magához Baek, és közben egy tűvel altatót fecskendezett belém.

-A-akarom ő-őt érted hy-yung- beszélek szaggatottan a sok sírástól.

-Tudom. De most aludj szépen. Nem lesz semmi gond, ígérem- simít arcomra majd ölébe hajtja fejemet és puszit lehelve halántékomra ringat álomba, melybe a gyógyszer is jócskán besegített. Azóta a nap óta változtam meg igazán...

Mindez kereken egy éve volt. Igen, volt olyan kegyetlen, hogy Valentin napkor mondja ki a végét. Azóta nem találom a helyem a világban. Nem járok el itthonról, kevesebbet vagyok a bandával és hanyagolom BaekHyunt. Tudom, rossz barát vagyok, de kérlek nézzétek el nekem. 

Visszatérve a mai napra, hányingerem van. Nem csak az ünneptől, hanem az olyan pasiktól, akik ilyenkor viszik el a párjukat valahova. Ott az egész év de nem, nekik pont Február 14-én kell elvinni az asszonyt/pasit (ha meleg az illető) romantikázni. Ez egy amolyan "mutasd ki, mennyire szereted... de csak egy napig, aztán egy évig felé se szagolj" fajta ünnep számomra. Jó, vannak kivételek, de ez a nagy többséget tükrözi. De mindig is csodáltam, hogy a szegények is úgy tudják élvezni az ünnepeket, mint a Hercegnő féle gazdag famíliák. Én az előbbiekbe tartoztam. Apámmal és barátnőjével éltem egy kis, másfél szobás lakásban. Ők elvannak a maguk kis világában én meg éljek meg ahogy tudok. Köszönöm szépen apa! Most is a balkonra lettem küldve, mert hancúrozni támadt kedvük. Magamban dúdolgattam, mikor jött az SMS Montól. Raktam volna el telefonom, mikor ismét megzörrent. Megnyitva az üzenetet azt a nevet láttam ott, amitől egész idáig szenvedtem.

-Cho He...- olvasom fel volt barátnőm nevét. Vajon mit akar ennyi idő után? Hezitálás után megnyitom a borítékot és átolvasom

-"Taehyung. Kérlek gyere át, szükségem van rád. Yong nem bír magával és bánt. Gyere kérlek..." - olvasom fel. Nem. Nem hagyhatom, hogy bántsák. Az én lelkiismeretemen száradna, ha az a pszichopata Yong bántaná Cho-t. Minden gyűlöletem és haragom félre téve vágom zsebre telefonom és indulok el az említett házáig. Az utcákra kilépve egy nyáltól tocsogó és a pároktól vidám Szöul látképe tárul elém. Legszívesebben itt hagynám őket és elmennék egy messzi-messzi nyugodt helyre, ahol önmagam lehetek. Rájuk nem figyelve húztam fejemre kapucnim és indultam el. 

A hídon járhattam, mikor újabb üzenetem jött. Megláttam Cho nevét és sétából futásra kapcsoltam át. Nem érdekel kit lökök fel, most csak a lány épsége volt a fontos. Házuk elé érve ösztönösen ugrottam át a kerítést, majd felfutva az első emeletre rúgtam be az ajtót. A hangok alapján a hálószobához léptem és benéztem a félig nyitott ajtón. Ott voltak. Yong kiabált, a lány magatehetetlenül hagyta. Apró kezeivel védte arcát a férfi ütései elől. Kétségbe estem, nem tudtam mit kéne tennem. Hívjam a rendőröket? Nem érnének ki időben. Menjek el? Akkor He biztosan meghal. Nem. Saját kezembe veszem az ügyet. Gyorsan szétnéztem míg tekintetem meg nem akadt egy boros üvegen. Felkapva azt rontottam a szobába, majd Yonghoz lépve az arcába vágtam az üveget, mire ő nekiesett az ablaknak. Nem gondolkodtam csak elé léptem és a már törött üveggel kezdtem hasát döfködni. Minden tiszta vér volt, de míg él és mozog nem hagyom abba. Hiába ellenkezett nem tudott menekülni. Végül egy hatalmasat szúrtam hasába, mire leállt a kapálódzással. Lelke ajkain keresztül távozott, szíve megállt: Meghalt. Elléptem tőle és végignéztem, ahogy tehetetlenül a földre hull, majd ahogy a vér szép lassan kicsordogál a hasán keletkezett vágáson. Körbenéztem, de Cho He már nem volt a lakásban. Nem tudom miért, de jó érzés töltött el őt így látni. Leguggoltam mellé, majd vérével a falra írtam: I'M A FUCKING KILLER, WHO KILLED FOR LOVE. Vérét lenyaltam ujjamról, majd az üveget elé dobva kisétáltam a lakásból. Beszippantottam a szmogos és mérgező levegőt, majd leülve a bejárati ajtó mellé meredtem magam elé. A gyilkolás megtisztító hatással volt rám. Nem hittem volna, hogy ekkora öröm ha valaki nincs többé számon tartva az oxigén- osztáskor. Mosolyogva húztam fel térdem és könyökömmel ránehezedve túrtam hajamba. Ám mikor megláttam a csurom véres kezemet lehervadt a mosolyom. Yong vére teljesen belepett. Nem csak a testem, a lelkem is bemocskolta vele. Egy másodperc alatt eltört nálam a mécses. Hangos sírásba kezdtem, melyet senki nem hallott. Egyedül maradtam a gondjaimmal és a könnyeimmel. Nem akartam mást, csak Baek biztonságot adó karjaiba bújni és halálba sírni magam. Én túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ezzel a teherrel éljek tovább. Előhalászva telefonom egy utolsó üzenetet küldtem legjobb barátomnak címezve. "Omma olyat tettem, ami túl nagy teher számomra, így úgy döntöttem nem cipelem tovább. Sem ezt, sem semmi mást. Úgy érzem eljött az az idő, mikor életem fonalát ketté kell metszeni. Sajnálom, hogy nem tudok személyesen elbúcsúzni, de megteszem itt. Viszlát veled BaekHyun, örökre...