2. Rész

1. Fejezet- Út a mennybe

2. Rész- Fucking killer

V

Mindenhol csak a jókedv zaja és a szerelem illata terjeng a városban. Sehol egy szomorú gyermek, sehol egy letört felnőtt. Még itt, a szegény belsőkertes betonházak közt is a gyermeki kacajok szövik be a napot. Miért is ne lenne jókedve mindenkinek, hisz Valentin nap van. A párok meglepik egymást kis ajándékokkal, elmennek randevúkra és megünneplik, milyen jó nekik. Szívmelengető látvány, mikor egy nyugdíjas házaspárt látsz kéz a kézben a kikötőben sétálni, vagy mikor az óvodások megosztoznak az édességeiken. "Az az igazi szerelem, amikor neki adod a kakaós csiga közepét", mondogatta a néhai nagymamám, ki szerelem terén profi volt. Ő segített, hogyan hódítsam meg a szomszédban lakó lányt. Minden tanácsát megfogadva elhívtam őt randizni. Az ezt követő hónapokban egyre többet voltunk együtt, és fél év után már a legjobb barátok lettünk. Nekem számolt be minden dolgáról, velem osztotta meg kívánságait és az én vállamon sírta ki magát mikor a barátja szakított vele. Azon a napon bevallottam neki, hogy milyen régóta tetszik nekem és mennyire oda vagyok érte. Mikor megtudta elmosolyodott. Kért egy-két hetet, hogy véglegesen le tudja zárni a múltját azzal a barommal. 

Az idő leteltekor elvittem egy kis romantikázásra, ami olyan jól sikerült, hogy összejöttünk. Életemben nem voltam olyan boldog, mint abban az egy évben. 

Ám egyszer minden jónak vége szakad, tartja a mondás. Nálunk pont ekkor jött el az az idő. Elém állt és közölte, hogy az exe újra szereti és megpróbálják még egyszer. A szívem milliónyi darabra hullott, pont mint egy pohár, amit az ügyetlen kisgyerekek véletlen lelöknek az asztalról. Ez a lány volt nekem az első, akivel volt kapcsolatom és szívből szerettem. Tehetetlenségemben BaekHyun-hoz mentem, aki mintha az ommám lenne. Mindig ott volt velem, bármi volt. Ő volt az egyetlen személy, kivel soha nem akartam megszakítani a barátságom.

Zokogásom sehogy nem akart alább hagyni. Vergődtem, csapkodtam, hisztiztem.

-TaeHyung kérlek nyugodj meg. Ezzel semmit nem érsz el- ölelt magához Baek, és közben egy tűvel altatót fecskendezett belém.

-A-akarom ő-őt érted hy-yung- beszélek szaggatottan a sok sírástól.

-Tudom. De most aludj szépen. Nem lesz semmi gond, ígérem- simít arcomra majd ölébe hajtja fejemet és puszit lehelve halántékomra ringat álomba, melybe a gyógyszer is jócskán besegített. Azóta a nap óta változtam meg igazán...

Mindez kereken egy éve volt. Igen, volt olyan kegyetlen, hogy Valentin napkor mondja ki a végét. Azóta nem találom a helyem a világban. Nem járok el itthonról, kevesebbet vagyok a bandával és hanyagolom BaekHyunt. Tudom, rossz barát vagyok, de kérlek nézzétek el nekem. 

Visszatérve a mai napra, hányingerem van. Nem csak az ünneptől, hanem az olyan pasiktól, akik ilyenkor viszik el a párjukat valahova. Ott az egész év de nem, nekik pont Február 14-én kell elvinni az asszonyt/pasit (ha meleg az illető) romantikázni. Ez egy amolyan "mutasd ki, mennyire szereted... de csak egy napig, aztán egy évig felé se szagolj" fajta ünnep számomra. Jó, vannak kivételek, de ez a nagy többséget tükrözi. De mindig is csodáltam, hogy a szegények is úgy tudják élvezni az ünnepeket, mint a Hercegnő féle gazdag famíliák. Én az előbbiekbe tartoztam. Apámmal és barátnőjével éltem egy kis, másfél szobás lakásban. Ők elvannak a maguk kis világában én meg éljek meg ahogy tudok. Köszönöm szépen apa! Most is a balkonra lettem küldve, mert hancúrozni támadt kedvük. Magamban dúdolgattam, mikor jött az SMS Montól. Raktam volna el telefonom, mikor ismét megzörrent. Megnyitva az üzenetet azt a nevet láttam ott, amitől egész idáig szenvedtem.

-Cho He...- olvasom fel volt barátnőm nevét. Vajon mit akar ennyi idő után? Hezitálás után megnyitom a borítékot és átolvasom

-"Taehyung. Kérlek gyere át, szükségem van rád. Yong nem bír magával és bánt. Gyere kérlek..." - olvasom fel. Nem. Nem hagyhatom, hogy bántsák. Az én lelkiismeretemen száradna, ha az a pszichopata Yong bántaná Cho-t. Minden gyűlöletem és haragom félre téve vágom zsebre telefonom és indulok el az említett házáig. Az utcákra kilépve egy nyáltól tocsogó és a pároktól vidám Szöul látképe tárul elém. Legszívesebben itt hagynám őket és elmennék egy messzi-messzi nyugodt helyre, ahol önmagam lehetek. Rájuk nem figyelve húztam fejemre kapucnim és indultam el. 

A hídon járhattam, mikor újabb üzenetem jött. Megláttam Cho nevét és sétából futásra kapcsoltam át. Nem érdekel kit lökök fel, most csak a lány épsége volt a fontos. Házuk elé érve ösztönösen ugrottam át a kerítést, majd felfutva az első emeletre rúgtam be az ajtót. A hangok alapján a hálószobához léptem és benéztem a félig nyitott ajtón. Ott voltak. Yong kiabált, a lány magatehetetlenül hagyta. Apró kezeivel védte arcát a férfi ütései elől. Kétségbe estem, nem tudtam mit kéne tennem. Hívjam a rendőröket? Nem érnének ki időben. Menjek el? Akkor He biztosan meghal. Nem. Saját kezembe veszem az ügyet. Gyorsan szétnéztem míg tekintetem meg nem akadt egy boros üvegen. Felkapva azt rontottam a szobába, majd Yonghoz lépve az arcába vágtam az üveget, mire ő nekiesett az ablaknak. Nem gondolkodtam csak elé léptem és a már törött üveggel kezdtem hasát döfködni. Minden tiszta vér volt, de míg él és mozog nem hagyom abba. Hiába ellenkezett nem tudott menekülni. Végül egy hatalmasat szúrtam hasába, mire leállt a kapálódzással. Lelke ajkain keresztül távozott, szíve megállt: Meghalt. Elléptem tőle és végignéztem, ahogy tehetetlenül a földre hull, majd ahogy a vér szép lassan kicsordogál a hasán keletkezett vágáson. Körbenéztem, de Cho He már nem volt a lakásban. Nem tudom miért, de jó érzés töltött el őt így látni. Leguggoltam mellé, majd vérével a falra írtam: I'M A FUCKING KILLER, WHO KILLED FOR LOVE. Vérét lenyaltam ujjamról, majd az üveget elé dobva kisétáltam a lakásból. Beszippantottam a szmogos és mérgező levegőt, majd leülve a bejárati ajtó mellé meredtem magam elé. A gyilkolás megtisztító hatással volt rám. Nem hittem volna, hogy ekkora öröm ha valaki nincs többé számon tartva az oxigén- osztáskor. Mosolyogva húztam fel térdem és könyökömmel ránehezedve túrtam hajamba. Ám mikor megláttam a csurom véres kezemet lehervadt a mosolyom. Yong vére teljesen belepett. Nem csak a testem, a lelkem is bemocskolta vele. Egy másodperc alatt eltört nálam a mécses. Hangos sírásba kezdtem, melyet senki nem hallott. Egyedül maradtam a gondjaimmal és a könnyeimmel. Nem akartam mást, csak Baek biztonságot adó karjaiba bújni és halálba sírni magam. Én túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ezzel a teherrel éljek tovább. Előhalászva telefonom egy utolsó üzenetet küldtem legjobb barátomnak címezve. "Omma olyat tettem, ami túl nagy teher számomra, így úgy döntöttem nem cipelem tovább. Sem ezt, sem semmi mást. Úgy érzem eljött az az idő, mikor életem fonalát ketté kell metszeni. Sajnálom, hogy nem tudok személyesen elbúcsúzni, de megteszem itt. Viszlát veled BaekHyun, örökre...

1. Rész

1. Fejezet- Út a mennybe

1.Rész- Csak egy lépés

JungKook 

"Nevermind I'll find someone like you,

I wish nothing but the best for you, too,

Don't forget me, I beg,

I remember you said,

Sometimes it lasts in love, 

But sometimes it hurts instead..."

Az ujjaim ide-oda jártak a zongora fehér és fekete billentyűin, így egy csodálatos zenét lejátszva nekem. Imádtam a zenét. Ez volt az életem, de a bandán kívül még senki nem hallott énekelni vagy csak egyszerűen játszani. Nem szerettem volna ha tudják, hogy tehetséges vagyok. Mit csináltak volna? Ha a szüleimtől kérdeznénk maximum egy vállba veregetést kapnék és egy csokit. Elértem vele valamit? Hát nagyon nem. Jobb így nekem meghúzódva a kíváncsi tekintetek elől. Így legalább ha bénázok nincs senki, aki a földig tiporna azzal, hogy felesleges gyakorolnom nem lesz ebből semmi. Habár egy embernek szívesen megmutatnám mit is tudok. Ez az ember az iskolában nagyon sokat segített nekem, bátorított, hogy ne adjam fel az álmaimat csak azért, mert háttérbe vagyok szorulva. Soha senkiben nem bíztam meg úgy, mint benne. Nehéz bevallanom, de az elmúlt két évben beleszerettem. Ha meglátom mindig mosolyognom kell és az a bizonyos kis gombóc is felfurakszik a torkomba. Az egész egy nagy kihívás, ugyanis ő a focicsapat edzője, melyben én is benne vagyok. A hét minden napján van edzés, így van szerencsém látni. Párszor óra után elhív beszélgetni, neki ugyanis elmondtam a családommal való borzalmas viszonyomat.

-Na és pöttöm van valami változás?- ült fel a pálya melletti korlátra.

-Nem nincs- sóhajtok és hajamba túrok.- Ugyanúgy átnéznek rajtam és csak a nővéremmel törődnek.

-Hidd el teljesen megértelek- teszi vállamra kezét.- Én is mellőzött gyerek voltam.- igen a jó öreg sztori. A szülei a munkába merültek, őt elhanyagolták így hát megszökött. Lehet nekem is ezt kéne tennem?

Na de hagyjuk Mr. Wu fényezését és térjünk vissza rám. Hol is tartottam? Ja igen a zene. Kis korom óta játszom komolyzenét és lassabb poppot meg persze jazzt. A banda ismertetett meg a többi zenei műfajjal, azóta ától-cettig mindent hallgatok. Épp kezdtem volna egy újabb mű lejátszására, mikor telefonom megrezget zsebemben jelezve, hogy SMS-em érkezett. A Leader hívott gyűlésre. Órámra néztem ami 14:00-t mutatott. Gyors számolás után rájöttem még van kerek nyolc órám odáig. Mivel a következő óráim elmaradnak összepakoltam tankönyveimet és búcsút intve a zene-terem zongorájának haza felé vettem az irányt. A nap sugarai kellemesen cirógatták arcom és a lágy szellő könnyeden játszott az ajtók fölé akasztott szélcsengőkkel. Ilyenkor szerettem csak úgy, mindenféle ok nélkül sétálni és élvezni a madarak csicsergését és a csendet. Ami szülőházamról cseppet sem volt elmondható. Belépve az otthonomnak nevezhető épületbe újfent csak szüleim veszekedését hallottam. Ilyenkor a legjobb amit tehetek, ha felfutok a szobámba és ki nem mozdulok addig, amíg a bombát nem hatástalanítják. Ez általában apám feladata volt, anyám ugyanis túl csökönyös volt ehhez. Ágyamba ledőlve elkezdtem gondolkodni tanárom szavain. "Ha úgy érzed valamit meg kell tenned, de nem tudod hogyan kezdj hozzá, egyszerűen csak hunyd le a szemed és sodródj az árral, melyet saját szíved ritmusa kelt életed tengerén." Ezért is szerettem őt. Olyan bölcs volt de nem az a tenyérbemászó típus. Tanácsát megfogadva leeresztettem pilláimat és vártam az én kis hullámomat. Nehezen de megjött. Elsodort engem innen és egy másik helyre vitt. Egy olyan helyre, ahol nincsen ott a családom csak én vagyok gyedül.
-Eldöntöttem. Megszököm innen.- suttogtam magam elé, majd elővéve sporttáskámat a legfontosabb dolgaimat beledobálva és maszkomat felvéve nyitottam ki ablakom. Levelet nem írok családomnak, majd rájönnek hova tűntem, ha nem lesz kinek a vérét szívniuk. Megkapaszkodva a falon felfelé növekvő liánba leereszkedtem a földre. Felegyenesedve órámra pillantottam, ami 17:00-át mutatott. Van még időm, így sietős léptekkel megindultam a város szegény-negyede felé. Jól tudtam, hogy van ott egy régi ház melynek tetőtéri szintjét nem lakja senki. Ideiglenes búvóhelynek jó lesz. Átbattyogtam a városon majd az épületet megmászva felértem a tetőre. Táskám és maszkom levétele után csak sétálgattam a napfényben és elveztem, hogy nem köt belém senki, hogy nem kell az alárendelt kölyköt játszanom, vagyis hogy önmagam lehettem.
 Az óra elütötte a kilencet, én pedig visszaindultam a Helyre. Ilyenkor az utcákon egy-két turistát leszámítva senki nem volt. Mindent belepett a sötétség, csak a pislákoló lámpák nyújtottak némi fényességet. Már csak pár utcányira voltam, mikor zseblámpák fényét láttam meg magam előtt a földön. Nem tudtam mit akarnak és hogy engem keresnek-e egyáltalán, így letértem a szokásos helyen egy kis sikátorba. Életem legrosszabb döntését hoztam meg abban a másodpercben mikor beléptem.
-Jeong Guk megállj csak!- hallottam mögülem. Nem tudtam mit kéne csinálnom, így hát megálltam és megfordultam
-Mit akarnak tőlem?- néztem végig a hat emberen kik full feketében álltak egymás mellett maszkkal szájuk előtt és az előbb említett zseblámpákkal kezükben.
-Csak adósságot jöttünk behajtani apucitól, de ő azt mondta most nincs rá keret, a világbajnokságra spórolnak a noonádnak.- mondta a legmagasabb. Milyen adósság? És miért hozzám jöttek?- Így hát "ha pénz nincs, verjétek meg a fiam, úgy sem veszem semmi hasznát". Készülj fel Kookie, mert ezt az estét még megemlegeted.-az nem lehet. A-a saját apám küldte őket rám? Csak azért mert arra a hülye versenyre akarnak menni? Ezt nem hiszem el. Sírni sem volt időm, megindultak felém és felnyomtak a falra. Nem tudtam, és bevallom nem is nagyon akartam ellenkezni. Most legalább egy kérdésemre választ kapok. Ütöttek, rúgtak, késsel kínoztak. Sajgott mindenem, szám vérzett de még éltem. Nevetve sorsomra hagytak ott az Isten háta mögötti eldugott kis sikátorban. Ha nem jutok el valahová, itt vérzek el. Minden erőm összeszedve helyeztem testsúllyom két lábra, majd végig a fal mentén kiaraszoltam onnan. Minden lépés, mintha késekkel szúrták volna át a medencémet és a gyomromat. Hosszú kínszenvedés után végre a főút mellé értem. Ám hallásom nem volt tökéletes, ugyanis jó pár rúgást fülemre kaptam. Kábán botladoztam az úttest fele. A patkáról lelépve megtorpantam, és balra néztem. 
Az utolsó amire emlékszem abból a napból, az egy fekete terepjáró vakítóan fényes és szinte már túl közeli fényszórója volt, majd jött a képszakadás...

Prológus

Prológus

"A szokásos időben és helyen. A szellemgyilkos miatt még a megszokottnál is zűrösebb a környék, vigyázzatok. Ha zsarut láttok élve hagyni, különben nekünk lesz belőle gondunk. Várunk."

~RapMonster

Péntek este tíz óra. Szöul lakossága ilyenkor már visszahúzódott házaiba és az esti teendőket intézte, mint például a kisgyerekek lefektetése, a vacsora utáni mosatlanok megtisztítása vagy éppen egy kis feszültség levezető szeretkezés, persze ez is csöndben, nehogy a kis lurkók felkeljenek. Odakint az utcákat már az alkony borzongató sötétsége és a már ijesztően nagy csend uralta. Tökéletes tényezők egy újabb gyűléshez. A Leader körbeüzent társainak, hogy szedjék össze magukat és jöjjenek el a Helyre. A Hely egy régi, félbehagyott pláza beton falai között volt. Mivel a város szélén állt, nem sokan jártak arra így nem voltak szem előtt. A három emelet közül legtöbbet a másodikon töltöttek, így Suga segítségével beszereztek pár kanapét, takarókat és egy hordót amit tűzrakó helyként használtak. Lehet, hogy külsős szemmel ez csak egy "csöves-tanya" de a hét fiúnak ez sokkal több volt annál. Számukra ez egy menekvés. Menekvés a mindennapok rút igazsága és az élet nehéz súllya alól. Ha itt összegyűlnek végre önmaguk lehettek és nem a kis egyforma, törékeny ólomkatonák az alárendeltség skatulyájában. 

Ők mind másban voltak jók, mást szerettek és más családi körből származtak. Volt itt a milliomos bankárgyerektől a szülők nélküli szegény ifjúig mindenki. Akkor mi a közös bennük, kérdezhetitek most. A válasz mi sem egyszerűbb, mint a zene. Ugyanis mindnyájan remek énekesek, rapperek és táncosok voltak. Ebben lelték egyetlen örömforrásukat és okukat az életre. Titokban bár, de mindegyiket egy kérdés hajtotta. Milyen lehet meghalni? Ha már nem tartozol az élők közé. Ha nem kelsz fel minden nap. Nem eszel iszol... és nem érzel. 

De az egymás iránt érzett szinte már testvéri szeretet nem hagyta, hogy bármelyikük is beadja a felmondását az élet mindennapi nehéz munkájában. Ám egyszer csak betelik a pohár és eljön az oly várt vég. De ők sem hitték. hogy 18-24 évesen tapasztalják meg a halál maró, bűzös és elviselhetetlen lehelletét.

Aznap senki nem ment el a Helyre, még a Leader sem...

Szereplők

Jeon Jeong Guk- Jung Kook (Maknae)

Normális körülmények között él szüleivel és nővérével, ám velük az utóbbi időben megromlott a kapcsolata. Így nem csoda, hogy el is szökik hazulról. Csendes típus, de ha ki kell állnia a bandáért nem ismer határokat. Sokat bántották, hogy világhírű vívó nővére sikereit kihasználja, ám ez cseppet sem volt így. Szinte mindig vele volt a versenyeken és segítette őt az edzésekben. A mai napokban már vele sem beszél, csak amennyit muszáj. Viszonzatlan szerelmet érez az iskolai focicsapat edzője iránt, ki hat évvel idősebb nála.

Kim Tae Hyung- V (Alien)

Ő a banda mókamestere, mindenkit képes felvidítani. Ám a mókás maszkját levette, és felszínre hozta a komor és önsanyargató énjét. Mindezt azért, mert barátnője szakított vele és visszament a régi pasijához. V ezt nehezen kezelte, csak a fogadott ommája volt képes kordában tartani a fiút. Ám neki sem sikerülhet minden, így Tae egy nagyon rossz döntést hoz, mely megváltoztatja az életét.

Park Ji Min- JiMin (Törpe)

JiMin tipikusan az a magának való, felelőtlen, éljünk a mának felfogású ember volt, de társi ezt elnézték neki és minden hülyeségében benne voltak. Ám neki is voltak titkai, mégpedig a Diszlexiája és a Hidrofóbiája, melyek miatt sokat piszkálták. Emiatt nem nyílt meg akárkinek, csak ha mostohaöccse vele van. Vele még a méz is édesebb, állítja JiMin. A fiú nem volt a banda tagja, nem is ismerte a többieket. Ők ketten eléldegéltek szüleik nélkül egy kis kertes házban a város parkos részén.

Kim Nam Joon- Rap Monster (Leader)

Ránézésre egy kemény és rideg jégherceg, ahogy Jin szokta hívni. Az emberek félnek tőle ha csak simán szembe jön velük az utcán. Ám ezek mind históriák. Nam egy kedves és törődő személy, csak ki kell érdemelni a figyelmét. Mindene a banda és a barátja, akivel Szombaton lennének egy évesek. A srác nem tud Nam régi botlásiról, se a bandáról de Mon így látja jónak. De lehet, hogy a titkolózás soha nem kifizetődő?

Jung Ho Seok- JHope (Dark Horse)

Hope sajnos egy nagyon rossz helyre született. Az apja ugyanis a Dél-Koreai maffia hálózat feje. Seok-ot már kiskorában arra nevelte, hogy egy napon majd átveszi ezt a posztot apjától. De a fiú teljesen mást akart. Táncos szeretett volna lenni Amerikában, de apja hallani sem akart erről. Egyszer megelégelte ezt, és egy rossz döntéssel tönkretette fia életét és függővé tette. JHope életét csak gyerekkori jó barátja ismerte töviről-hegyire, és tudta elsimítani a fiú hullámvölgyeit. Ám egyszer minden barátságnak a következő szintre kell lépni, nem de bár?

Min Yoon Gi- Suga (Swag)

Egyedül él egy motelszobában, családja nincsen, csak a banda van neki. Emberfóbiás, így barátjai szinte nincsenek is. Mindez akkor alakult ki, mikor szakított barátjával és azóta csak rosszabb lett. Egész álló nap csak exén gondolkozik és próbál rátalálni de sehogy nem megy neki. Piromániájának köszönhetően sokat kerül kórházba, ilyenkor a Leader-től mindig kap egy fejmosást a Maknae- től meg gyógypuszikat. Ám mániájáért az életét is odaadná. A szó legszorosabb értelmében.

Kim Seok Jin- Jin (Hercegnő)

A becenevéből adódóan egy elkényeztetett ficsúr, ki szülei gazdagságában lebzsel. Társai között viszont nem használja ki vagyonát sőt, hétköznapian viselkedik. Sok ismerőse van, kik csak a hírnév miatt vannak vele, de egyetlen egy igaz barátja van a bandán kívül. Ő mindig ott van vele, bárhová sodorja az élet. Szüleivel jól kijön, de sosem élhetett teljes életet, ugyanis öröklődő tüdő elégtelensége van, melyről családján kívül senki nem tud. A betegségek figyelembe nem vevése súlyos hátulütőkkel járhat, amit Jin a saját bőrén tapasztalhat meg.